Ezért bolyongsz a bevásárlóközpontban

Sokan tapasztalták már, hogy a bevásárlóközpontokba könnyű belebonyolódni. Az ember céltudatosan megy oda, hogy vegyen valamit, de aztán bolyongás közben hirtelen impulzusoktól vezérelve egészen más dolgokat is megvesz. Ez az úgynevezett Gruen-transzfer, amit a bevásárlóközpontok építői szándékosan beleterveznek az épületbe. A belső felépítés, a fények, a zene, stb. mind azt a célt szolgálják, hogy az eredeti vásárlási szándékot (bemegyek és megveszem) átalakítsák úgy, hogy vevő inkább sétálgasson ide-oda, és minél több dologra rácsodálkozzon.

Nekem az szokott feltűnni, hogy egyes helyeken a mozgólépcsők nem mindig vannak logikusan beállítva. Ha például az ember le akar jönni a második emeletről a kijáratig, akkor ezt nem tudja nyílegyenesen megtenni, mert az első szinten még kell talpalni egy kicsit a mozgólépcső következő szakaszáig. Ez is nyilván a fenti trükközés része, amelynek most már a nevét is tudjuk.


A cheerleading komoly sport

A cheerleading ránézésre komolytalan sportnak tűnik, de ezen a szakmai összejövetelen látszik, hogy az amerikai művelői komolyan veszik, és sportteljesítménynek sem utolsó.


Zenélés kézzel

Én is tudok hasonló módon hangot kicsiholni a kezeimből, de ez a japán srác művészi szintre fejlesztette a dolgot.


Egy piac félrehúzódik a vonat elől

Ezen az ázsiai piacon egy vonat is közlekedik, és amikor a vonat jön, akkor mindenki összehúzza magát, és a szerelvény centikre halad el az emberektől és a standoktól. Majd amikor a vonat elhaladt, akkor a piac szépen újra kinyit néhány másodperc leforgása alatt.


Következő oldal